Park Hotel Ambrózia*** - 4200 Hajdúszoboszló,Mátyás király sétány 8.

Bringázz Hajdúszoboszlón

Időpont(ok):

  • Hajdúszoboszló – Nagyhegyes

    A Hajdúszoboszló és Nagyhegyes települések között épített kerékpárút vezet, az utat 2011. október 27-én adták át a forgalomnak. Önálló hossza a települések között 7866 méter, amely a településeken belüli szakaszokkal eléri a 13571 métert is!

  • Nagyhegyes – Balmazújváros

    2014. március 21-én adták át a Nagyhegyes – Balmazújváros kerékpárutat a forgalomnak. Az út települések közötti része 6,9 km hosszan vezet, az összes emelkedés Balmazújváros irányába alig éri el a 10 métert. A szakasz sokkal változatosabb, mint a Hajdúszoboszló és Nagyhegyes közötti rész.

  • Kráter-tó (12,2 km csak oda)

    A városból a nagyhegyesi kerékpárúton kell elindulni, majd közvetlenül Nagyhegyes előtt, a csirketelep kereszteződésében -a padnál- jobbra letérve a kerékpárútról kell tovább haladni a mezőgazdasági műúton. 3,5 km-es nyárfasor melletti dimbes-dombos tekerés után balra kell letérni. Nem lehet eltéveszteni, hiszen az egyetlen beton/aszfalt utat kell figyelni. Innen már szépen látszik a tó körüli fás rész.
    Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

  • Látóképi víztározó (17,2 km csak oda)

    A Gatya-tóhoz -ahogyan sokan hívják- a Krátertől tovább haladva lehet eljutni a földeken át. Az utak minősége meglehetősen változó: esőzések után a traktorok és lovasszekerek erősen felvágják a talajt, de tartósabban száraz időkben általában könnyen járhatóak. A tó közelében található A Debreceni Agrártudományi Centrum egyik kísérleti területe is, ahol a tanulók és oktatóik végeznek különféle méréseket, vizsgálatokat.
    Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

  • Angyalházi híd – Nagyhegyes – Hajdúszoboszló (31,2 km, vagy 37,8 km a teljes)

    A jelentős mezőgazdasági forgalmat lebonyolító híd két útvonalon is megközelíthető. A Kráter-tóhoz hasonlatos kellemetlenséget ebben az esetben az első útvonal jobb oldalára eső sertéstelep okozhatja. Északi és keleti szél esetén kellemetlen szagokkal lehet ezen a szakaszon találkozni, amit ezen az útvonalon legalább hamar maga mögött hagyhat az erre járó a telep közelsége miatt. Aki ezt mégis szeretné elkerülni, vagy csak szét akar nézni a Keleti-főcsatorna partján levő víkendházak között, azok választhatják a némileg hosszabb második útvonalat, ahol egészen a MOL földgáztelepéig kell elmenni a kerékpárúton, majd a padot elhagyva balra kell letérni. Az angyalházi hídon túl gazdag élővilág figyelhető meg. Főleg ősszel a darvak vonulása ad látványos és hangzatos élményeket. Természetfotósoknak különösen ajánlott útvonal! A földutakon való kicsit nehézkesebb tájékozódás miatt viszont érdemes egy útvonalleírást készíteni a főbb pontokról. Kiérvén a Nádudvart a 33-as úttal összekötő szakaszra pillanthatunk meg egy tisztességes földkúpot. Ez nem más, mint a Vajda-halom, amely egyike az egykoron több ezres számban emelt temetkezési helyeknek. 95m-es abszolút és 9m-es relatív magasságát, valamint 11°-os oldalmeredekségét tekintve a legjelentősebb, amely az országban megmaradt! Innen műúton lehet elérni a 33-as jelzésű utat, melyre jobbra kell felhajtani. A főút hídján átkelve a csatorna mentén lehet visszajutni Nagyhegyes belterületére, ahonnan már egészen Hajdúszoboszlóig visszavezet a kerékpárút.
    A 31,2 km hosszú útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>
    A 37,8 km hosszú útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

  • Angyalházi híd – Nádudvar – Hajdúszoboszló (38,6 km a teljes)

    Az angyalházi híd útvonalán indulva a földkúpot elérve balra fordulva Nádudvar területére juthatunk el. Érdemes megtekinteni a temető környékét, a Jókai utcán található kistavakat, valamint a személyforgalomra csak kivételes alkalmakkor használt vasútvonal végét. Nádudvarról szintén aszfaltozott úton lehet visszajutni Hajdúszoboszlóra.
    Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

  • Ebes – Hajdúszovát – Hajdúszoboszló kör (26,6 km a teljes)

    A körút Ebes után több verzióban is folytatható Hajdúzoboszlóig. Én a leghosszabb, ám mégis a legkényelmesebb útvonalat mutatom be. Hajdúszoboszló határától két ponton térhetünk rá az Ebes felé vezető földútra: az egyik a Google térképen jelzett, míg a másik a fotón kiemelt útvonal. Személy szerint a másodikat javaslom, mivel sokkal könnyebben járható. Ebesig egyszerű az út, hiszen végig ugyanabban az irányban kell haladni. Kivétel ez alól a 4-es főút miatti kis kerülő, amely bevezet a vasúti felüljáró alá. A földeken 1-2 tanya látható, de általában kicsi errefelé a forgalom. Ebesre beérvén a Kossuth, majd Ady utcán kell egyenesen haladni egészen a Béke utca kereszteződéséhez, amely kivezet végig a településről. Innen már műúton lehet közlekedni végig Hajdúszoboszlóig. Persze a visszaút is teljesíthető a földeken keresztül. Erre ad lehetőséget Ebesnek az Új soron történő elhagyása, majd arról jobbra történő lekanyarodása. Akik maradnak a műútnál, azok szét tudnak nézni Hajdúszovát belterületén. A falut elhagyva viszont az aszfalt minősége hagy némi kívánnivalót maga után, de nem járhatatlan még országúti kerékpárral sem.
    Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

  • Nádudvar – Kaba – Hajdúszovát – Hajdúszoboszló (52,6 km a teljes)

    Azok számára lehet ez egy kellemes körtúra, akik nem a látvány, hanem mindinkább a mozgás miatt szeretnének útnak indulni. A kör tovább növelhető egy földesi látogatással. Ekkor Hajdúszoboszló határai között 59,9 km-t lehet megtenni. Az út minősége itt sem egészen tökéletes mindenütt, de a meglehetősen kicsi forgalom miatt mégis zavartalanul lehet haladni, továbbá a hosszú fasorok páratlan látványt biztosítanak!
    Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

  • Hajdúszoboszló – Zádor-híd (33,5 km csak oda)

    A Zádor-híd egykoron jelentős forgalmat lebonyolító műtárgyi szerepet töltött be a karcagi lápos területeken. A vízszabályozásokat követően a terület mocsaras jellege megszűnt, így a híd eredeti szerepköre feleslegessé vált, ám műemlékként megmaradt a mai napig. A környék állatvilága meglehetősen gazdag: több ritka madárfaj is található a területen, továbbá ősszel a daruvonulás is megfigyelhető! Akik a 67 km-es oda-vissza utat hosszúnak találják, azok alig pár km-t megtéve betekerhetnek Karcag területére, ahol megtekinthető egy szélmalom is, továbbá vasúton fáradozás nélkül vissza lehet térni Hajdúszoboszlóra.
    Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

  • Hajdúszoboszlói halastavak

    Könnyed mozgási lehetőség, de ha a halastavak területét is bebarangolja az arra járó, akkor hosszabb időtöltésnek is beillő programot adhat a túra! A várost a 4-es főút mellett található kerékpárúton elhagyva lehet elérni a Keleti – főcsatorna hídját, ahol az autós forgalommal közösen lehet csak közlekedni! Pontosabban a táblák alapján a kerékpárosok ki volnának tiltva a hídról, ám az út melletti murváson -ami egyébként kifogástalan minőségű- minden további nélkül fel lehet menni, persze kellő körültekintéssel! A hidat körbejárva, vagy a kerékpárral az oldallépcsőn lesétálva lehet továbbindulni a víkendházak mellett. Azokat elhagyva egy zsilipen lehet átkelni. Innen már beépítetlen táj következik. A halastavak csillogását bal oldalon lehet majd észrevenni, amely a lemenő nap fényében pazar látványt varázsol elénk! A csatorna töltéséről a Nádudvar – Hajdúszoboszló műútra érünk ki, amelyen jobbra lehet visszatérni Hajdúszoboszlóra. Téli kiegészítő túra lehet a hídtól a csatorna bal partján fölfelé továbbhaladva megtekinteni a hattyúkat, amelyek már több éve a bukónál vészelik át a teleket, kihasználván azt, hogy a sebesebb átfolyás miatt itt csak nagyon ritkán fagy be teljesen a víz. A cudar időkben éppen ezért célszerű nekik némi élelmet is kivinni, hiszen ilyenkor egészen közel merészkednek az emberekhez.
    Az útvonal térképen való megtekintéséhez kattints ide>>

forrás: https://hajduszoboszlo.hu/programok/bringazz-hajduszoboszlon

Vissza a Hajdúszoboszlói programok listához

Programnaptár

Aktuális programajánló

Hungarospa Hajdúszoboszló
Tokaji borozó
Csokonai Színház
Déri Múzeum - Debrecen
Prémium Zóna - Hungarospa
Szaunázók hétvégéje
Városnézés nosztalgiavonattal
Kerekerdő Élménypark
Turizmus Világnapja a Hungarospa-ban
Kalandozások Bringó-Hintón
Nagyerdei Kultúrpark
Halloween zenés esti fürdőzés az Aqua-Palace-ban
Gokartozás a reptéren
Nyíregyházi Állatpark
Márton-napi Vigadalom
Élményfürdőzés az Aqua-Palace-ban
SelfieTime - Debrecen
Mókuskaland Élménypark
Nagyerdei Víztorony - Debrecen
Bringázz Hajdúszoboszlón
Agóra Tudományos Élményközpont - Debrecen
Termelői Piac
Nagyerdei Szabadtéri Színpad - Debrecen
Harangház és festett jelfái
Hortobágyi Látogatóközpont
Bocskai István Múzeum
Hortobágyi Vadaspark
Nemzetközi Modern Múzeum
Hortobágyi Nemzeti Park
Hajdú-fly - Emelkedj a magasba!
RepTár Szolnoki Repülőmúzeum
Repülőtér- Nordic walking- futó útvonal
Szabadtéri Fitnesz Park
Református Templom
Szent László Római Katolikus Templom
Görög Katolikus Templom
Úszás az Árpád Uszodában
Hajdúszoboszlói Fazekasház
Nádaspart horgásztó és szabadidőközpont
Sáska Horgásztó
Szabadidő Park
Géptár
Bocskai Rendezvény Központ
Gazdaház
Rock Cafe Hajdúszoboszló
Városi Sportház

Testvérszállodáink és kiemelt partnereink
Hajdúszoboszlón

Hotel Aurum

Impozáns wellness szálloda 200 méterre a hajduszoboszlói Gyógyfürdőtől

Hotel Aurum Family

Gyermekbarát szálloda, négycsillagos minőség

Aqua Line Apartmanház

Önellátó apartmanok csendes környéken, a Hungarospa közelében

Angyal Vendégház

Hangulatos Tokaji borozóval, Hotel Aurum wellness használattal

Admirális Panzió

Hajdúszoboszló központjában, egész évben nyitva tartó panzió