Park Hotel Ambrózia*** - 4200 Hajdúszoboszló,Mátyás király sétány 8.

Harangház és festett jelfái

Időpont(ok):

A Harangház Hajdúszoboszló legfiatalabb építészeti alkotása, mely a városnak adományozott Oborzil harang-hagyaték elhelyezésére és bemutatására szolgáló épület.

A kör alaprajzú nyitott építménynek, megőrző és bemutató szerepe van, melyben a Hajdúszoboszló részére hagyatékozott 50 db alumínium harang került elhelyezésre. Az épület megtervezésekor Rácz Zoltán építőművész több jelképrendszert alkalmazott, hiszen a Harangház négy darab pillére a négy évszak, a négy égtáj és a harangrendszer kezdőpontjait is jelöli.

A Harangház épülete a Gyógyfürdő és a város főutcája közötti parkban van elhelyezve, az építmény az építész szerint a jelképes kárpát medencét jelenti, melybe csordogál a szomszédos parkban lévő három darab festett jelfa tövéből induló négy forrás.

A három darab festett jelfa szellemiségében teljes mértékben segíti illetve felerősíti az épület funkcionális és eszmei szerepét, értékét. A három jelfa a Turul legendát, a Csodaszarvas történetét és az Életfához fűződő mese és mondaköröket jeleníti meg és azokat a színezetükkel is hangsúlyozzák.

A három jelfa elnevezése Turulo, Csodaszarvas és Lélekmadár. A jelfák az alábbi küldetéseket hivatott jelképezni a világban:
a Turulo a magyarság, az Árpád-ház küldetésének beteljesülését
a Csodaszarvas az elődeink égi értékeket felismerő tudásán alapuló földi küldetését
a Lélekmadár isten fája, az életfa, az újjászületés képességének jelképe.
A jelfákon ősi rovás írással az alábbi feliratok olvashatóak:
Turulo: Áldott szép Nap, fényes szép Nap, hajnalodva megszületik, megjelenik, fényesedik
Csodaszarvas: Követ vagyok ég Atyától, Küldött vagyok nagy törvénytől
Lélekmadár: Megérik a Föld is egy új születésre

A Harangház harangjai egyedi alkotások, melyek létrehozásánál a művészeket a XI-XII. századi kőfaragvány, ötvösmunka, ékköves berakás, palástminta, hímzés és zsinórozás ihlette. A harangok szimbólumai szorosan köthetőek az államalapítás korához, a kis tó körüliek kifejezetten Szent István emlékezetére készültek, és mindegyiken egy-egy latin nyelvű mondat olvasható államalapítónk törvényeiből. Innen kedve a történelmi tabló egy helyben, mint a Feszty-körkép, az épület peremén álló faoszlopok faragásain vonul körbe, Szent István korától napjainkig. A medence, vagyis az államalapítás utáni első oszlop a XI-XIV. század állandó háborúskodásait ábrázolja. A további oszlopokon látható faragványok az alábbiakat ábrázolják:
2. oszlop: a Közép-Európában zajló hatalmi viszályok, a török hadsereg hódítása, a Nándorfehérvári csata győzelmét
3. oszlop: a reformáció és a kálvinista vallás térhódítása, ahol jelképként megjelenik a bárány és a pelikán, aki saját magát áldozza fel fiókáinak
táplálásáért
4. oszlop: a három részre szakadt Magyarország
5. oszlop: a Habsburg dinasztia uralmát jelképezi, mely négyszáz évig tartott
6. oszlop: a Rákóczi féle szabadságharc
7. oszlop: 1848-49-es szabadságharc, időrendben is ide illeszkedik be a Kölcsey Harang, mely a 6. és 7.-es oszlop között áll
8. oszlop: az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte, a dualizmus kor
9. oszlop: Trianon, a történelmi Magyarország széthullása
10. oszlop: 1956, 1989 „szabadok vagyunk”
11. oszlop: Hogyan tovább?

Ha Hajdúszoboszlón pihen, sétáljon el Ön is a Szent István Parkba és csodálja meg a Harangház egyedi épületét a hozzá tartozó faragott oszlopokat, valamint a mögötte lévő parkban a festett jelfákat.

Képek a harangházról

Vissza a Hajdúszoboszlói programok listához

Programnaptár

Aktuális programajánló

Csokonai Színház
Tokaji borozó
Déri Múzeum - Debrecen
Hajdúszoboszlói Tavaszi Művészeti Napok
Pokorny Piknik
Kerekerdő Élménypark
Prémium Zóna - Hungarospa
Jakupcsek Gabriella – előadás és közönségtalálkozó
Nagyerdei Kultúrpark
Dumaszínház-Miért pont Ázsia? – Badár Sándor önálló estje
Nyíregyházi Állatpark
Világkóstoló – Róma
Gokartozás a reptéren
SelfieTime - Debrecen
Nagyerdei Víztorony - Debrecen
Gyereknap Hajdúszoboszló
Modem-Modern és Kortárs Művészeti Központ - Debrecen
Mókuskaland Élménypark
Bizonyítványbuli
Agóra Tudományos Élményközpont - Debrecen
Múzeumok Éjszakája
Szoboszlói Nyár programsorozat 2024.
Termelői Piac
Nagyerdei Szabadtéri Színpad - Debrecen
Harangház és festett jelfái
Hortobágyi Látogatóközpont
Szoboszlói ART FOOD Fesztivál
Bocskai István Múzeum
Hortobágyi Vadaspark
Szoboszlói Folkhétvége
Nemzetközi Modern Múzeum
Hortobágyi Nemzeti Park
43. Kösely-kupa
Hajdúszoboszlói Kamionos találkozó 2024
Hajdú-fly - Emelkedj a magasba!
RepTár Szolnoki Repülőmúzeum
Repülőtér- Nordic walking- futó útvonal
Szoboszlói Dixieland Napok
Államalapításunk ünnepe
Szabadtéri Fitnesz Park
Szoboszlói Birka- és Slambucfőző Örömnap
Református Templom
Szoboszlói Gasztro- és Bornapok
Márton-napi Vigadalom
Szent László Római Katolikus Templom
Görög Katolikus Templom
Hajdúszoboszlóra költözik a Mikulás
Úszás az Árpád Uszodában
Hajdúszoboszlói Fazekasház
Nádaspart horgásztó és szabadidőközpont
Sáska Horgásztó
Szabadidő Park
Géptár
Bocskai Rendezvény Központ
Gazdaház
Rock Cafe Hajdúszoboszló
Városi Sportház

Testvérszállodáink és kiemelt partnereink
Hajdúszoboszlón

Hotel Aurum

Impozáns wellness szálloda 200 méterre a hajduszoboszlói Gyógyfürdőtől

Hotel Aurum Family

Gyermekbarát szálloda, négycsillagos minőség

Aqua Line Apartmanház

Önellátó apartmanok csendes környéken, a Hungarospa közelében

Angyal Panzió

Frissen felújított családias panzió, hangulatos Tokaji borozóval

Admirális Panzió

Hajdúszoboszló központjában, egész évben nyitva tartó panzió